Oscar nyertesek - 2011

2011. március 1, 19:43 - Matt     kategória: Filmek     2 hozzászólás

Gondolom azon nem sokan lepődtetek meg, hogy nagyjából már laza két nap késéssel sikerül csak felpakolnom a dolgokat, de legalább megtettem. Nagyon nagy meglepetés nem ért végülis, The King’s Speech vitte a legjobb filmet és férfi főszereplőt is (Colin Firth, high five ) nagyjából megérdemelten. Natalie Portman begyűjtötte a jutalmát a Black Swanért, The Fighter pedig lecsapott a mellékszereplő díjakra, ahol Christian Bale-t teljesen jogosnak érzem, Melissa Leo-val tudnék veszekedni, nagyon szurkoltam Hailee Steinfeldnek, sajnos nem jött össze. (persze 14 éves korban ez nyilván nem a világ vége, haha) Összességében a legnagyobb fail a True Grit volt, amit én ugye nagyon szerettem, mégsem vitt haza konkrétan semmit sem. A Coen tesók biztos szomorkodtak, majd legközelebb.

A show-t pedig majd hétvégén megnézem utólag, tekergetve picit, ha valamit mindenképpen meg kell majd jegyeznem, azt egy utolsó Oscar poszt keretében megteszem majd. Ahogy olvastam mindenfelé James Franco nem vitte túlzásba ezt a host szerepet (human laidbacknek nevezte, többek szerint be volt szívva), Anne Hathaway legalább próbálkozott. És akkor nincs más hátra, the Oscar goes to:

Best Picture: “The King’s Speech.”
Actor: Colin Firth, “The King’s Speech.”
Actress: Natalie Portman, “Black Swan.”
Supporting Actor: Christian Bale, “The Fighter.”
Supporting Actress: Melissa Leo, “The Fighter.”
Directing: Tom Hooper, “The King’s Speech.”
Foreign Language Film: “In a Better World,” Denmark.
Adapted Screenplay: Aaron Sorkin, “The Social Network.”
Original Screenplay: David Seidler, “The King’s Speech.”
Animated Feature Film: “Toy Story 3.”
Art Direction: “Alice in Wonderland.”
Cinematography: “Inception.”
Sound Mixing: “Inception.”
Sound Editing: “Inception.”
Original Score: “The Social Network,” Trent Reznor and Atticus Ross.
Original Song: “We Belong Together” from “Toy Story 3,” Randy Newman.
Costume Design: “Alice in Wonderland.”
Documentary Feature: “Inside Job.”
Documentary (short subject): “Strangers No More.”
Film Editing: “The Social Network.”
Makeup: “The Wolfman.”
Animated Short Film: “The Lost Thing.”
Live Action Short Film: “God of Love.”
Visual Effects: “Inception.”

Az Oscar top10

2011. február 27, 21:43 - Matt     kategória: Filmek     2 hozzászólás

Egy ideje már bizony súlyos íráskényszerrel küzdöm újra, tehát itt is vagyok, elég sokat gondolkoztam, miről is írjak először, a vége egy Oscar véleménynyilvánítós, de főleg tömör esélylatolgatós poszt lett. A tavalyi évvel ellentétben most sikerült bepótolnom az összes jelöltet ebben a kategóriában, amire egy picit büszke is vagyok, mivel az idei évben egyre többet filmezek úgy összességében is. (szegény sorozatok, ugye. A 2011-es filmlistát pedig frissítettem, ha valakit érdekelne esetleg) Szóval jöjjön az a pár mondat amit mindenképpen be szeretnék pötyögni, nyilván a teljesség igénye nélkül, hívjuk őket véleményszeleteknek.

Black Swan
Hogy milyen volt a fekete hattyú? Főleg fekete. Legalábbis ahogyan én láttam. És ez teljességgel pozitívan mondom, egy nagyon jó drámát/thrillert sikerült alkotnia Darren Aronofsky-nak, újranézős kategóriába esve ezzel. Nem tudom, mennyi esélye van megnyerni a legjobb filmért járó díjat, mégha rendes mindfuckban részesítette is a nézőket, de Natalie Portmantől légyszi ne sajnáljuk a szobrot. (már csak Mila Kunis-nak egy mondat, mert ő is ott volt ám, de még mennyire)

The Fighter
Filler? Vagy tényleg jó film és csak én nem vettem észre. Nem mintha olyan komoly bajom lett volna vele, sőt, csak azt a lécet nem ugrotta meg, ami nekem egy ilyen top10-es listához kellene. 8/10-es élmény, Christian Bale kezét szeretném megrázni, persze csak miután átvette a saját szobrát. Ettől eltekintve tipikus sportos dráma, minden fordulata előre látható, picit több magánéleti szállal mint általában egy ilyen típusú filmnél azt megszoktuk.

Inception
Az év egyik olyan blockbuster filmje, amit kritikai szempontból is lehet nagyon szeretni. Régen láttam, még nyár közepén valahogy, újranézését szintén tervezem. Kétlem, hogy a legjobb filmre konkrétan lenne esélye, a látvánnyal kapcsolatos kategóriát viszont szerintem biztos hazaviszi. Ja és még egyszer gratulálok Christopher Nolannek, csak így tovább.

The Kids Are All Right
Az egyik legfrissebb élmény, ráadásul nagyon pozitív. Eléggé drámai volt, kellően feelgood, szerethető karakterekkel, érdekes történettel. A díjra neki sem hiszem, hogy igazán lenne esélye, viszont megéri megnézni, nálam 8/10, ha tudtok szakítsatok rá időt mindenképpen, ahogyan a leszbikus pár gyermekei szeretnének találkozni az igazi apjukkal.

The King’s Speech
Szerintem ő az egyik nagy esélyese az estének, nem csak ebben a kategóriában. A dadogós király meséje hihetetlenül jól lett összerakva, egyáltalán nem erre számítottam mikor elindítottam a filmet. Colin Firth-nek szeretném megajánlani a legjobb férfi főszereplőt, Geoffrey Rush-nak pedig szívesen szurkolnék a mellékszereplőért, ha nem lenne ott Bale és a Fighter.

127 Hours
Nem hiszem, hogy túl sok babér teremne ennek a tulajdonképpen one man show szerű másfél órának, mindenesetre őt se hagyjátok ki semmiképpen, ha filmek után kutattok. Spoilerekkel vigyázzatok, bár én mondjuk hiába ismertem a történet végét, még így is eléggé odabaszott.

The Social Network
Az este másik nagy esélyese talán? Nyilván a várakozásaimat bőven felülmúlta, sőt, hiszen egy Facebook filmről beszélünk, amiről nehezen elhihető, hogy sikerül érdekes drámát összehozni. És mégis, megtették, megosztóak lettek, mellette  valószínűleg esélyesek is.

Toy Story 3
Egy másik filler a harcos boxoló mellett. Nagyon nagyon nagyon jó animációs film, és az eddig látottak közül őt érzem a legjogosabbnak, hogy úttörőként megnyerje a főkategóriát, de nyilván ez nem fog megtörténni. Azért jól néz ki itt a listában, mégha kicsit fel is vonják páran a szemöldöküket. (az első kettő film pontos ismerete nélkül is élvezhető ofkorsz, tapasztalatból)

True Grit
A sokadik pozitív csalódás a listából. Őszintén semmi kedvem nem volt egy modern western filmhez, de aztán nagyon rövid idő alatt beszippantott. Jeff Bridges és Hailee Steinfeld nevét említsük meg mindenképpen, szerintem mindketten esélyesek lesznek egy-egy szoborra. A film maga is awesome, szóval nem igazán lennék mérges, hogyha félmeglepetésként megnyerné a kategóriát. A remény hal meg utoljára. (meg a fényképezés és a mellékszereplők díja persze)

Winter’s Bone
A névsorban is a végére került, nálam pedig minden tekintetben ott van. Hatalmas kérdőjelnek érzem, egyszerűen nem tudok vele mit csinálni. Szerintem egy korrektnél is picit rosszabb dráma, kimagasló színészi teljesítményeket hiányoló filmnek sikerült ez most. Na majd meglátjuk, nálam a legnagyobb WTF lenne, hogyha elvinni a legjobb filmet.

Holnap jövök az eredményekkel, élőben sajnos tuti nem fogom megnézni, már nagyon kíváncsi vagyok.

Boldog újévet is

2011. január 1, 16:48 - Matt     kategória: Filmek, Közérdekű     0 hozzászólás

Karácsony óta ahogy látjátok nem igazán tudtam bejegyzéssel szolgálni, sebaj, de legalább sikerült lebeszélnem magamat a zárás gondolatáról, ami valószínűleg most foglalkoztatott a legkomolyabban. De hagyjuk inkább a hülyeséget, helyette végre elmondhatom, hogy mennyire kevés filmet láttam 2010-ben például.

Számszerint 51 darabról van szó, amiből 17-ről kisebb-nagyobb, jobb-rosszabb bejegyzések is születtek itt a mediablogon, ezeket a filmkritika cimkén végigmenve tudjátok megnézni a legegyszerűbben. Nem szeretnék toplistát összeállítani, pár megjegyzést azért tennék mégis. Az évet nálam a 500 Days of Summer nyitotta, amire akkor 10/10 pontot adtam, ennél kevesebbet valószínűleg most sem kapna, nekem az év egyik legjobb filmélménye maradt. Utolsóként a This is England zárta a sort, egy erős nyolcas, előtte viszont muszáj megemlítenem a Black Swant, ami szintén 10/10 véleményem szerint, tehát nagyjából keretesen sikerült befejezni 2010-et. Az idei filmek közül az Inceptiont azért egyértelműen kiemelném, mellette pedig a The Social Network és a Shutter Island is említésre méltóra sikeredett. Animációs filmekkel nem igazán ütöttem ki magam ebben az évben, viszont a How To Train Your Dragon a kevesek között is kellemes nyomokat hagyott maga után. Az egész listát itt találjátok meg, remélem minél előbb belekezdhetek a 2011-esbe is. Nyilván sok mindent kihagytam, szóval már csak a pontszámokért is érdemes kattintani.

Ja és tényleg, akkor boldog újévet mindenkinek.

,